Elgondolkodtam....

No nem azon, hogy vajon milyen is a lábam....(pedig lehetne, talán néhányan egyetértetek velem abban, hogy a Laár pour L'art társulatnak rengeteg örökérvényű igazsága vagyon...)
hanem a saját előző bejegyzésemen, illetve a kapcsolódó kommenteken, vagyishogy tényleg, hányszor áztam én már el bringával! Az élet egy kicsit szemét rendező néha... Pedig lehetne másként is, ha mondjuk egy jó kis hollywoodi limonádé szereplője lennék, mert hát képzeljétek csak el:
Szép őszi utca, csodás fények, hulló falevelek, satöbbi... Jön a nőci a kis biciklijével, kosárkában kenyérke, vígan teker hazafelé, lobog a haja meg az irtó cuki poncsója... Egyszer csak felhőszakadás...
Egy rendes limcsiben ilyenkor kellene jönni a megmentőnek, aki minden szempontból tökéletes és persze kandallója is van otthon, a medvebőrhöz nem ragaszkodnék, jobb szeretem az élő medvéket. Mármint úgy a saját helyükön, nem a nappaliban persze...
Hát ennek az én rendezőmnek nagyon más a koncepciója.
Én megálltam egy fa alatt, de már akkor bőrig voltam ázva, teljesen szó szerint! Egy darabig vártam, majd rájöttem, hogy tök mindegy, pillanatnyilag ugyan nem ázok, de viszont fázok, és már belőlem esik, szóval akár mehetek is tovább, hamarabb hazaérek, úgyis hajat akartam mosni, csak mondjuk meleg vízzel és samponnal gondoltam. És persze, hogy nem hívhattam fel a férjemet, hogy ugyan vigyen már haza, mert az autónk a szervizben dögledezik, ő pedig motorral élvezi ugyanezt, csak neki kicsit jobb a sisak, a dzseki és a rövidebb menetidő miatt
Persze mehetnék gyalog akkor amikor tudom, hogy eső várható, vihetnék esernyőt, de ezt ugye időben kellene kitalálni, mert akkor jóval hamarabb kell elindulni, én pedig ..... háááát...... mondjuk, hogy nem vagyok az az előrelátó fajta....
Ma viszont már süt a nap, de hűvös van, szóval azt hiszem felveszem az irtó cuki poncsómat és útrakelek...
Szép napot Nektek!

Poncsó

Ahogy említettem, most, hogy használatba kellett már vennem a poncsót, kiderült, hogy rövid, fázik benne a karom, meghosszabbítottam kicsit.

Így most teljesen jó, melegíti a karomat, a derekamat, meg mindent, amit kell...
Tegnap hazafelé biciklivel kegyetlenül eláztam, a gyönyörűséges poncsóm legalább egy tonna vizet szívott magába, majdnem úgy jártam mint az a bizonyos pulóveres varjú...
Szerencsére én nem estem pofára fizikailag, csak átvitt értelemben.....

Üdvözlet

Kormica-Szilvinek legújabb, 32. olvasómnak!

Jaj, hol a fejem!

Hát azt is elhagynám, ha nem lenne odanőve....
Az előző bejegyzésemben, aminek a címe ez + az, kissé elfelejtettem a végére a + azt.

Díjat kaptam Patríciától, köszönöm, nagyon jól esett! Főként, mert így szól, "Szép blogoknak akikben van némi extra!"

Hamarosan gondoskodom a továbbadásáról!

Aztán még ígértem nemrégiben, hogy megmutatom az ajándékba készült párnát. Nos. Semmi extra.
Egyik fele farmering.

Másik fele zöld frottír.

A szörnyikéket pedig Lili kuzin készítette, akiről már hallhattatok.

Most azzal foglalkozom, hogy meghosszabbítom a poncsómat, ami már rég kész volt, de most vettem fel először, és most jöttem rá, hogy jobb lenne, ha a karomat végig takarná. Így most a színes csíkok nem az alján lesznek, hanem kicsit feljebb, majd megmutatom.

Sziasztok!

Egy kis ez + az

Manapság az elmaradásaimat próbálom ledolgozni, kényszerítem magam, hogy ezt csináljam és ne kapjak bele valami másba mindig.

Ez egy sapi, amit a fiamét látva kért tőlem egy kedves lány, csak ez még hosszabb, ő így akarta, 45 cm hosszú!

Rajtam kicsit furán áll, mert nincs benne haj:(

Olyan vagyok, mint egy manó...

Neki bizonyára jobb lesz...

Remélem!

Játék Kormicánál!

Ajánlom szíves figyelmetekbe Kormica játékát, ahol ezek a szép nyeremények várnak a szerencsésekre:

De nemcsak a nyeremény miatt érdemes benézni, sok szép dolgot láthattok!

Ugye még nem felejtettetek el?

Annyira el vagyok maradva a blogolásban...
Szeptember elsejétől teljesen más fordulatszámon működöm. Munkahelyen eggyel kevesebben lettünk, egy percem sincs hűteni a lét, azaz stikában blogot írni, illetve olvasni:( Persze örülök, hogy én még megvagyok. Otthon este tudnék időt szakítani, de nincs saját gépem, leánygyermekem pedig a laptopjával együtt kollégiumba költözött. Egyszóval ritkán fogok tudni jelentkezni, de azért próbálok.

Most megkésve bár, de törve nem, szeretettel köszöntöm MTündét, 31. olvasómat!

És néhány kép azon ritka alkalmak egyikéről, amikor csak úgy vagyunk, kint az udvaron, szociális életet élünk, és ugye kitaláljátok, ki van a középpontban?

Hát igen. Erre megéri várni egész nap...

Lassan ugyan, de készül egy sapka. Majd jövök!